Elméleti háttér munkánkhoz

Önmagunk és a környező világ, körülményeink folyamatosan változnak. Létezésünkben egyetlen állandó dolog van csupán, s ez a változás. Természetesen a fejlődés, a ciklusok váltakozása nem egyenletesen, egyenesen történik életünk során, hanem a ciklusok minőségileg tagolják az időt.

Egy-egy fázisban a fejlődés, érés a kezdetektől a csúcsig hajtja az élményt, míg végül beérik az a pont, ahol már el kell tudnunk engedni a régit ahhoz, hogy az új, még ismeretlen helyet kapjon, beáramolhasson. Ezért a fejlődés minden következő állomása egyúttal válsághelyzet is: döntenünk kell arról, vállaljuk-e a következő, még ismeretlen szakasz kihívásait, vagy makacsul megpróbálunk ragaszkodni a már ismert, megszokott régihez.

Bátor felvállalás esetén esélyt kapunk arra, hogy testi-lelki gyarapodásunk segítségével megküzdjünk a következő életfázis nehézségeivel, míg félelem, vagy a régihez való túlzott ragaszkodás esetén megrekedhetünk, megbetegedhetünk.

A természet ősi törvénye alapján minden válságnak (vagy fejlődési csúcspontnak) megvan a maga ideje, azt egyetlen életszakaszunkban sem kerülhetjük el, nem lehet kibújni alóla. Az átmenet egy-egy periódus között természetesen lehet csendes, kevésbé látványos, de nagyon gyakran előfordul, hogy életünk, fejlődésünk egy-egy pontján megtorpanunk, elakadunk, hirtelen pánikba esünk, legyen az akár önmagunkkal, akár gyermekünk fejlődésével kapcsolatos probléma.

Ha személyes életünk körbenjárását figyeljük, elméletben mi is felállíthatunk 12 állomást, amelyek a következők: fogantatás-várandóság, születés, csecsemőkor, gyermekkor, kamaszkor, ifjúkor, házasság-intimitás, hivatás, spiritualitás, változáskor, öregkor, halál.

1.                 Fogantatás, áldott állapot

Növekedésünk és fejlődésünk szempontjából egész létezésünk legeseménydúsabb szakasza az a kilenc hónap, amit az anyaméhben töltünk. A magzatra már egész korai időszaktól hatnak a külső környezeti ingerek. Az érzékszerveire közvetlenül ható ingereken kívül hatnak rá az anya szervezetének biokémiai változásai, a gyermek iránti attitűdjei, érzelmei, hangulata. A köldökzsinór nem csak fizikai, hanem lelki összeköttetést is jelent az anya és gyermeke között.

2.                 Születés, csecsemőkor

Az élet nagy változásai közül a megszületés a legradikálisabb. A születés előtt a magzatvíz és az anya méhe nedves, meleg, sötét környezetet biztosít, és folyamatos oxigén- és tápanyagellátást a köldökzsinóron keresztül. Ezzel szemben a kibúvó újszülött hideg, száraz és sokszor sokkoló környezettel találkozik (gondoljunk a kórházi erős fényekre, orvosi vizsgálatokra, durva érintésekre). Amikor a még lüktető köldökzsinórt kíméletlenül elvágják, megszűnik az automatikus tápanyag- és oxigén ellátás, a tüdő kitágul, a táplálékért eztán meg kell dolgozni (szopni kell). Az első érintés, mellre helyezés az élet első órájában nagyon fontos a megfelelő anya-gyermek kapcsolat kialakulása szempontjából.

A mai társadalmunkban a szülést mint betegséget, és ijesztő eseményt kezelve bevittük a kórházba, csakúgy, mit a halált. Az élet keretét képező – a kezdet és a vég – természetes folyamatokat medikalizáltuk, a kontrollt kiadtuk kezünkből.

 A későbbi anya-gyerek kapcsolat alakulását nagyban befolyásolja az élet első néhány éve, a kötődés milyensége. A gyermek egy bizonyos temperamentummal születik, az anya/szülők/  tele van elvárásokkal önmaga és gyermeke irányában, szorongásokkal, bizonytalanságokkal. Meg kell egymást ismerniük, össze kell csiszolódniuk ahhoz, hogy biztos kapcsolatuk talaján egészséges személyiség fejlődés induljon meg.

Az anyának azt a szinte zsigeri meggyőződést kell kialakítani a gyermekében, hogy ő (az anya) – a csecsemő első világa – eléggé megbízható ahhoz, hogy képes legyen kielégíteni a gyermek szükségleteit.

3.                 Kisgyermek kor

Három éves korában a legtöbb gyermek életében új korszak kezdődik: óvodába kerül. Az elszakadás fájdalmas élmény, éppen ezért magától értetődő, hogy a gyermek az első napokban sír, otthon szeretne maradni, minden lehetséges eszközével tiltakozik az óvoda ellen. Gondot jelent továbbá az új környezethez, új szokásokhoz, napirendhez, felnőttekhez és a többi gyerekhez való alkalmazkodás. Ki kell vívnia helyét, szerepeit a kortárscsoportban.

Gondolkodását a képek, az érzékszervei és a mozgása által kialakított „megélt intelligencia” jellemzi. Nézőpontját áthatja az én-központúság, még nem tud egyértelműen különbséget tenni a külső és belső világ, a valóság és a képzelet történései között. Játékában és képzeletében rögtön beváltja kívánságait. Mindezek mellett a felnőttek által állított szabályokat betartja és utánozza a szülők által közvetített napi rutinokat.

A korszak nagy feladata a szobatisztaság kialakulása, azaz a megtartás és elengedés művelete. Ez az, ami a legnagyobb figyelmet kapja a környezettől, dicséretet vagy rosszallást, örömöt vagy csalódottságot. Ezen keresztül megélheti a gyermek a kontroll érzését.

Ebben az életkorban a gyermek önállóság igénye nagy erővel jelentkezik, ilyenkor akaratát még a szülővel szemben is megpróbálja érvényesíteni, cselekvéseket kezdeményez. A környezet reagálásától nagyban függ, hogy a későbbiekben a személy hogyan viszonyul az élete, környezete befolyásolhatóságát tekintve.

4.                 Iskolás kor

Az iskolába lépés gyökeres változást hoz a gyermek életében, fontos, hogy felkészítsük őt mind érzelmileg, mind értelmileg. Alkalmazkodnia kell: meg kell értenie a tananyagot, figyelnie kell az órákon és a feladatokat meg kell tudni oldani, így oda nem illő ingerekre már nem szabad figyelnie, és rendelkeznie kell a teljesítmény igényével. Bizonyos értelmi képességeket is elvárnak tőle.

Ebben segíti ők, hogy gondolkodása érzelmi telitettsége csökken. Megjelenik az ismeretszerzés igénye. Fontos lesz számára, hogy a valósághoz mérje önmagát. Megítéli saját teljesítményét, és sokat javítgat (ezért hívják „radír-korszaknak” is), fontossá válik a környezet megítélése.

Egyre inkább meghatározók lesznek számára kortársai, ahol mind a szolidaritás, mind a versengés lehetőségét megélheti.

Gondolkodása a konkrét tárgyakhoz kötődik, bár a képzetek szintjén pereg. Tudja, hogy a tárgyak csoportosíthatók, nagyságuk szerint sorba állíthatók, a dolgok csoportjai egy közös szempont szerint összehasonlíthatók.

Kialakul a szabály tisztelet, mely a belátáson alapszik. A szabályokat a társakkal együtt alkalmazza, melynek során a másik jogait tiszteletben tartja.

Érzelmeit, szorongásait, félelmeit megpróbálja okok keresésével magyarázni, kezelni. Indulatait már át tudja vinni más helyzetekre, mint amikben azok ténylegesen keletkeztek.

5.                 Serdülő kor

A régi társadalmakban egyértelmű szertartás, fordulópont jelezte a gyermekkorból a felnőttkorba való átmenetet. Ez a fajta beavatás megélése sok problémától mentette meg a fiatalt. Ma az átmeneti szakasz egyre jobban elhúzódik, a határok elmosódnak. Nehéz helyzet ez, hiszen a serdülő már a jogait, önállóságát hangsúlyozza, ugyanakkor még kiszolgáltatott szüleinek, és számos kötelezettség köti.

A gyermek ebben a korban az énkeresés, identitáskeresés útján a passzivitásból az aktivitásba lép. Lelkileg akkor kezd serdülni, amikor a benne végbemenő változásokat észleli, megéli a biológiai „robbanást” (testsúly, magasság, nemi érés, hirtelen megemelkedett hormonszint hatásai), fiziológiai fáradékonyságát, nyugtalanságát. Általánosan jellemző rá a passzivitás és a nyugtalanság váltakozása, az érzelmi kiegyensúlyozatlanság.

A „ki vagyok én?, hol a helyem a családban, világban?, honnan jöttem?, mi a jövőm?, mit szeretnék?” kérdéskörre születő válaszok szülik a személyes azonossága megélését.

 Az énkeresés folyamata több szinten zajlik:

-                     Érzelmi és fizikai leválás a szülőkről, a családról: ez bizony nemzedéki konfliktusok szülője, lázadással járhat a tekintélyszemélyekkel szemben. Pozitív kimenet esetén megszületik az új ÉN, kialakul az önálló identitás. Ha ezt a harcot nem sikerül megvívni, érzelmi labilitás jellemezheti, vagy egy elvárt mintával azonosul.

-                     Szexuális érés, melynek során a serdülő megtanul bánni szexuális késztetéseivel, majd ezt követi az érett partnerválasztás, megfelelő nemi együttlét. Negatív kimenet esetén kapcsolati kudarcok, szexuális problémák léphetnek fel.

-                     Beilleszkedés a társadalomba, erkölcsi érés: érett pályaválasztást követően a felnőtt szerepek vállalása, felelősségvállalás, munkavégzés. Ha mindezt nem sikerül jól megoldani, előfordulhat szubkultúrákhoz való vonzódás, elköteleződés hiánya, munkahelyi beilleszkedési gondok, céltalanság.

Az identitás alappillére a szabadon vállalt lojalitás fenntartása az értékrendszerek kétségtelen ellentmondásossága ellenére. Az ideológiák és életmódok ennek a lojalitásérzésnek az ösztönzését és megerősítését szolgálják.

6.                 Ifjúkor

Az archaikus kultúrákban a fiatalok testileg és lelkileg a pubertással egy csapásra leváltak a szülőkről. A mai fiatalok esetében ez nem így történik. Ambivalens módon, a testi fejlődésben előrébb járnak (köszönhetően a modern társadalmak gazdagabb tápanyagellátásának), viszont a lelki fejlődést tekintve hátrébb. Fennáll a gyanú, hogy ha a gyorsabb fizikai fejlődésért a jobb fizikai táplálék a felelős, akkor a lelki fejlődés lelassulásában a lelki táplálék rosszabb minősége a döntő.

A mai fiatalok a serdülés korában való leválással túlságosan nehéz helyzetbe kerülnének, ezért ez a feladat áttolódott az ifjúkorra.

A „felnőttség” a következő alapvető készségeket kell, hogy tartalmazza:

- fel kell adni a gyermek „idilli világának” elképzeléseit

- fel kell adni az ellátási igényeket

- fel kell tudni becsülni a saját cselekedetek következményeit

- vállalni kell a felelősséget önmagunkért és másokért

- fel kell adni a másokra hárítást, a passzivitást

7.                 Intimitás, párkapcsolat

Az identitás konszolidációja lehetővé teszi azt az önfeladást, amit a barátság, a szenvedélyes szexuális együttlét vagy az ösztönző párkapcsolat megkíván. A fiatalnak képesnek kell lennie az intimitás és a szolidaritás érzéseire, azaz képes elkötelezett társas és párkapcsolatokra, még ha ezek jelentős kompromisszumokat és áldozatokat is kívánnak.

Az erotikus vonzalmon kívül kifejlődik a kölcsönös szeretet képessége is, amelyet egy új, együttes identitás megszerzésének szolgálatába állít. Aki képtelen az intimitásra, elkerüli ezeket a kapcsolatokat, a szociális elszigetelődést veszélyezteti.

A házasság önmagában nem életválság, de gyakran annak kezdete. Minél kevésbé oldotta meg valaki élete korábbi válságait, annál nagyobb a házasságba hozott teher.

A kapcsolatok egyik formájában kényelmesen élnek, nem konfrontálódnak, a jólétre köttetnek. Itt nem valósul meg a lelki fejlődés. Viszont a másik fajtában, amelyben állandóan konfrontálódunk a másikon keresztül saját árnyékos oldalunkkal, megvan a lehetősége az igazi harmonikus kapcsolatnak, és az egyén fejlődésének.

8.                 Hivatás

Az érett felnőtt léthez hozzátartozik a pályaválasztás, elköteleződés utáni munkavállalás. Különbséget érzékelhetünk az olyan kifejezések között, minthogy valakinek „munkája”, „foglalkozása”, vagy „hivatása” van. Nem mindegy, hogy napjaink, életünk nagyobb részét mivel és hogyan töltjük. Súlyos konfliktusok alakulhatnak ki, ha valaki nem a saját hivatását gyakorolja, hanem a legelső lehetőséget ragadta meg, vagy a szülei elképzelését követte.

A hivatásbeli válságok éppúgy lelki fejlődéshez segíthetnek hozzá, mint a párkapcsolati válságok, itt is tipikus fejlődési feladatok bukkannak fel. Itt is a felelősség a döntő kérdés. Bár sokszor nehéz, a saját utat kellene megtalálni.

A munka útján tudjuk az alapot megteremteni gyermekeink, a következő nemzedék felneveléséhez, ami szintén a felnőttkor egy nagy feladata. Az érett felnőttnek szüksége van rá, hogy szükség legyen rá, érett működését annak természete vezérli, amiről gondoskodnia kell – elsősorban az új nemzedék létrehozása és irányítása. Ha ez a gondoskodás, generativitás nem tud kialakulni a személyiségfejlődésnek ebben a szakaszában, fennáll a stagnálás, unalom érzésének a veszélye.

9.                 Spiritualitás

Spirituális válságok időben és tartalmilag nehezen határolhatók be. Előfordulhatnak már a korai ifjúságban is, de általában az ifjúkor és az élet közepe közötti időszakra esnek, ahol az élet közepi válság is egy spirituális válság vonásait veheti fel. Nem könnyű a pszichiátria területéről elhatárolni, főleg a miénkhez hasonló kultúrákban, ahol a pszichiátria nem sok megértést tanúsít a spiritualitás iránt.

Míg társadalmunk legtöbb tagja túl sok elhárítással él a lelki folyamatokkal szemben, néhányan túl nyitottak előttük. Van, aki túl vehemensen fogyaszt mindenféle ezoterikus technikát, vagy van, aki egy félében száll el. Ami kis mennyiségben csodálatos, és hatékony, ha túlzásba viszik, iszonyatos dimenziókat ölthet. Hogy kinek milyen tapasztalata van, az illető lelki alkatától függ. Ezek a tapasztalatok szépek és hasznosak, amennyiben gondoskodunk a „földelésről”, valamennyire elhatároltak maradunk, és megtartjuk az egészséges kapcsolatot a racionális világgal.

10.             Változókor

Amikor a felnőtt személy eléri anyagiakban, amit el tudott, megteremtette életkörülményeit, hivatásában kiteljesedett, gondoskodott utódairól, mondhatni élete delén jár. Innen már nem lehet tovább menni. A delelőről a nap is visszafelé indul. Ilyenkor lehetséges az önmagunkba való visszaszállás, befelé fordulás. Ez az egyetlen konstruktív lehetőség. A korszak döntése abban áll, hogy tudatosan visszatérünk-e, vagy tudattalanul hagyjuk, hogy a sors visszafordítson minket, míg mi görcsösen ragaszkodunk, hogy ott maradjunk, ahol vagyunk. Aki a régi irányban keres tovább, egyszer csak egy fallal találja szemben magát, és bámul a semmibe. Az út elveszettnek tűnik. Ez a csökönyös kitartás nem ritkán vezet depresszióhoz. Valamilyen mértékben mindenképpen lesz szenvedés, hiszen a megszokottat kell feladni, a régit változtatni. Az, hogy mennyire lesz fájdalmas és milyen hosszú lesz az az idő, amit ezen a válságos fordulóponton töltünk, az egyén belső hozzáállásától és döntési készségétől függ.

11.             Időskor

Az élet közepének válságát a tudatos és tudattalan búcsúvétel követi, amely időszakot öregedésnek nevezünk.

A korosodásban rejlő erő a bölcsesség ereje – a szó sokféle értelmében: az érett „szellemtől” a felhalmozott tudásig, az elfogadó megértéstől az érett döntésig. A bölcsesség a testi és mentális hanyatlás ellenére képes a tapasztalatok teljességét megőrizni és továbbadni. A kiteljesedett integráció hiányát vagy elvesztését a rejtett halálfélelem megjelenése jelzi. Az ilyen ember nem képes elfogadni a sorsot mint élete keretét, és a halált mint annak végső határát. Jellemzője a kétségbeesett érzés, hogy túl kevés az idő arra, hogy élete útját az integritás irányába fordítsa.

Az életciklus utolsó szakasza az olyan végső kérdések ideje is, amelyekkel a filozófusok és vallásgondolkodók is foglalkoznak.

A mi társadalmunkban sokat foglalkoznak az öregedéssel, de mindezt elutasítással. Gyakorlatilag senki nem akar megöregedni. Ezt a félelmünket használja ki a kozmetikai ipar, és bizonyos tekintetben az orvostudomány is.

Tulajdonképpen ez az elengedés és ellazulás ideje lenne, ám aki az arcát újra és újra feszesíti, az valószínűleg nem ezen az úton jár. Minél jobban leplezzük az öregedést kifelé, annál keményebben talál meg minket belül.

Az öregedéstől való félelem még a gyerekekkel, unokákkal való kapcsolatot is megronthatja, amennyiben az illető rossz néven veszi a gyermekétől, hogy az nagyszülővé tette. Pedig épp az unokákkal való kapcsolat az, ami megkönnyíthetné ezt az életszakaszt, amiben olyanok lehetnének, mint a gyerekek. Mély a hasonlóság az élet kezdete és vége között.

12.             Halál

A mi társadalmunkban a halál ijedelmet, félelmet vált ki. Bennünk van az ősi tudás, hogy minden, ami az idővel kapcsolatos, egyszer elmúlik, véget ér, így az életünk is.

A legtöbb ember magányosan, elkülönítve hal meg. A kórházi kiszolgáltatott, rideg környezet helyett pedig legtöbben szívesebben búcsúznának életüktől otthoni, megszokott környezetben. A haláltól való félelem olyan elterjedt, hogy kevés embernek adatik meg, hogy hozzátartozói teljesítik ezt a kívánságát.

A haldoklónak hagyni kell, hogy megélje érzéseit, elmondhassa, és ne bagatellizálással, hazugságokkal találkozzon. Segítenünk kell őt az elfogadásban, a saját félelmei, veszteség érzésének feldolgozásában.

A halált nálunk eltitkolják és elszigetelik. A haldoklódnak hazudnak, gyámkodnak felette. A gyász gyakorlatilag megszűnt, vagy megszűnőben van. A szertartásoknak, szokásoknak mindnek nagyon fontos lélektani szerepük volt. Ezek hiányában sokkal nehezebb megélni az egészséges gyászmunkát, azok szakaszaival együtt.

 

 

Felhasznált irodalom:

-          Dahlke, R. (1998) Sorsfordulók, Az életválság mint az újrakezdés lehetősége, Officina Nova, Budapest

-          Erikson, E.H. (1968) Az emberi életciklus In: Bernáth L., Solymosi K. (szerk.) (1997): Fejlődéslélektani olvasókönyv, Tertia, Budapest